A család sohasem csak emberek csoportja, hanem több annál, egy egység, egy rendszer. Ezért a család valamiképp mindig, együtt néz szembe mind a külső, mind a belső problémákkal.A család teherbírása problémamegoldó képessége fontos mutatója annak mennyir képesk megbírkózni a problémákkal, és ez szoros kapcsolatban van a házastársak alkalmazkodási készségével.
A családok éltében vannak normál krízisek, az elnevezés arra utal, hogy mindenki életében előforduló, és mindenki számára nehéz megpróbáltatást jelentő állapotról van szó. A krízis során a család többféleképpen nyújthat segítséget, de a segítő funkciók hatékonyságát befolyásolja, hogy nyílt-e a kommunikáció a családtagok között, van-e közös nyelv. A generációk között élő –e a kapcsolat, van-e kölcsönösség az egymás közötti kapcsolatokban,van-e felelősségérzet egymás iránt, elfogadják-e a családi kontrollt, van –e egyetértés a család és a tágabb társas kulturális közeg között. Amennyiben az említett feltételek hiányoznak vagy elégtelenül működnek, akkor a család nem képes kivédeni a kríziseket és azok elmélyülhetnek.
Amennyiben a család megfelelően működik akkor képes segíteni. Egyrészt a felmerülő negatív érzelmek (szorongás, bűntudat, depresszió, düh) miatt a családtagok energiája csökken így kevésbé képesek szembenézni, szembe szállni, a nehézségekkel, a család pedig erőt, támogatást és bíztatást nyújthat. Másrészt a krízishelyzet frusztráló is lehet, melynek hatására regresszív, (néha infantilis) lelki megoldásokat keresünk, és nehezen találjuk az adekvát, helyzetnek megfelelő megoldási módokat. Ilyenkor a család szolidaritása, szeretete javíthatja a frusztrációtűrést, és érettebb megoldások megtalálására sarkallhat minket. Ezek a krízisek lehetnek veszteségek is, melyek sokszor értéktelenség érzést váltanak ki a családtagokból, ezt a család a szeretet, megértés, a stabilitás, biztonság, valahová tartozás érzésével ellensúlyozhatja, mely segíti, megkönnyítheti a fájdalmas élmények feldolgozását is.
A család dinamikus, változó egység, emberek összetartozó szoros csoportja, amely fejlődése során szakaszokon halad át. Melyekben bizonyos nehézségekkel, kihívásokkal kell szembenéznie.
Hill a következő nyolc ciklusról beszél, melyeken a család áthalad az életútján:
Az újonnan házasodott pár családja,
a csecsemős család, a kisgyermekes
család, az iskolás korú gyermekes család,
a serdülő korú gyermekes család,
a felnövekedett gyermeket kibocsátó család,
a magukra maradt, még aktív szülők családja
az inaktív öreg házaspár családja.
Virginia Satir egy másfajta szakaszolást használ, szerinte a családi életciklusok:
kezdeti szakasz-
gyereknevelés időszaka
család serdülő gyerekkel
-a gyerekek elszakadásának időszaka.
Egyértelmű, hogy a különbség csak abban mutatkozik, hogy Satir, Hill szakaszaiból némelyeket egy szakaszba sorol.
A kezdeti szakasz
Az éppen létrejött családnak azonnal feladatokat kell teljesítenie, ki kell alakulnia egy új struktúrának, egy új rendszernek. Ennek egyik legfontosabb teendője, hogy közössé váljanak értékek, célok.
A szokások hiánya
Napjainkban a fiatalok nehezen tudják, hogy mit várjanak a házasságtól. A hagyományos házasságban a férfi volt a vezető, a feleség őt követte. A férfi hozta haza az ennivalót, a nő szervezte az otthont és gondoskodott a gyerekekről. Mindketten tudták, hogy mit várjanak házassági szerepüktől.
Manapság gyakoribb a partnerszerű házasság, ahogy Dorothy Freeman (1994) fogalmaz, ami nagyobb kihívást és több nehézséget jelent. Az egyéni szerepek és feladatok nincsenek jól definiálva, ezeket, ki kell dolgozni és folytonosan alakítani kell.
A boldogsághoz azonban sem a tradicionális, sem a partnerszerű házasság nem jelent kész receptet. Levy és Monroe (1938) (idézi: Freeman (1994) úgy határozták meg a boldog házasságot, hogy az ugyan nem problémamentes, de valamiképpen képes kezelni a felmerülő problémákat. Ehhez azonban össze kell csiszolódniuk a feleknek, el kell kezdeni az együttélést, ki kell alakítani a férj - feleség szerepeket. Már ez sem biztos, hogy mindkét fél ugyanolyannak képzeli ezen szerepekhez kapcsolódó viselkedés formákat.
Ezek után szembesülni kell a külvilág elvárásaival is, a nagyszülők elvárásaival is. Ekkor kellene véglegesen elszakadni a szülőktől és egy új családot létrehozni, és így egy új viszonyt kialakítani velük. Fontos lenne, hogy a fiatalok felnőtt kapcsolatot ápoljanak a szülőkkel, a házasság semmiképp sem kell, hogy a szülőkkel való kapcsolatok megromlását jelentse. Sokan azonban nem képesek elszakadni, vagy egy új felnőtt kapcsolatot kialakítani. Például Az ifjú feleség naponta akár tízszer is hazatelefonál az anyjának. Esetleg a férj beugrik az édesanyjához a munkából hazafelé mehet, hogy megkóstolja az anyuka által készített süteményeket, csemegéket, az otthoni vacsora előtt. Időnként a nagyszülők is nagyon erős befolyást gyakorolnak az ifjú házasokra. Szinte úgy tűnik nem a fiatalok házasodtak össze, hanem a két szülői pár. Esetleg folyamatos csaták forrásai a rokoni szálak. Éppen ezért a házaspár elszakadásának sikere, sikertelensége a szüleiktől, a kötődés mértéke meghatározza azt, hogy mennyire sikerül együtt mEgoldani ezen ciklus problémáit.
Régen amikor az emberek inkább a közvetlen környezetükből, azonos településről, azonos vallási hagyományokkal rendelkezőkből választották (vagy kapták) párjukat, így ezek a minták kevéssé tértek el egymástól. Ezért az élet fontos teendőivel kapcsolatosan, előzetes megbeszélés nélkül is jól tudtak együtt működni, tudták mit kell tenniük, kinek mi a feladata.
Amikor családot alapítunk és kialakítjuk a terveinket a családi életről, akkor ezt a témát figyelmen kívül hagyjuk. Terveink mindig idealisztikusak és illuzórikusak. Ezért legtöbbször a váratlan helyzetekkel teljesen felkészületlenül kell szembe néznie a családnak, a fiatal párnak. Ez növeli a stresszt és kaotikusabb hatással van a család egész életére mint amikor fel tud készülni a veszteségekre, a problémákra esetleg egy családtag betegségére.
Sok pár a szexuális elvárásaikról, előítéleteikről, félelmükről szintén nem beszél. A későbbiekben amikor nehézségeik keletkeznek a szexuális életükben, akkor a beszélgetés gyakorlatának hiányában, kommunikációs űr jöhet létre köztük. Ugyanez történik, a halállal kapcsolatban is. Így a családi élet során bekövetkező komoly probléma, betegség után szembesülnek csak azzal, hogy a párjuk milyen mintákat hozott a családjából, milyen elvárásai vannak önmagával és másokkal szemben ebben a helyzetben.
A problémákkal való megküdés során is keletkezhetnek szexuális problémák hiszen a szexuális kapcsolat az intim kapcsolat lényeges összetevője, az egyik fontos funkciója pedig a kölcsönös örömszerzés. Azonban többféleképpen is reagálhatnak a házas felek a stresszre, bánatra. Sokszor előfordul, hogy egyikük, a feszültség orvoslásaként vágyna a szexuális élet által nyújtott örömökre. A másik fél pedig összeegyeztethetetlennek tartja a feszültséget és az örömöt. Ez súlyos konfliktushoz, elszigetelődéshez, haraghoz vezethet. Ennek orvoslása azért is nehéz mert bizalmatlanságot szül, így az eddig kezdeményező fél felhagy a kezdeményezéssel, és mire a másik változtatna álláspontján, addigra már súlyos kommunikációs űr keletkezett kettőjük között, mely eltávolodáshoz vezet. Ez pedig újabb negatív érzéseket generál mindkettejükben, frusztrációt, bűntudatot, haragot sértődöttséget.
Gyereknevelés időszaka
„A gyermek központi szerepét abban látom, hogy ő teszi családdá a családot. Addig a házaspár saját eredeti családjának gyermeke volt, most ahogy szülővé válik, újra kell definiálnia önmagát mind a gyermekei, mind az eredeti család számára.” (Sperling és mtsai. 1982)
A névadás sokszor megpecsételő lehet, a gyerekek bizonyos tradíciók alapján rokonaikról kapják a nevüket, például elhunytakról, akiknek halálát nem tudták feldolgozni. Így kaphatta meg egy lány, elesett apja keresztnevét. De kaphatják nevüket regényhősükről, ideálokról, sztárokról. Ezek többé-kevésbé tudatos fantáziák, elvárások, óhajok a névadással kapcsolódnak a gyermekhez, aki ennek megfelelően az élete kezdetétől fogva fontos feladatokat és elvárásokat képvisel. Nyilvánvaló, hogy a kisgyermekeket milyen korán bevonják és kihasználják szüleik a maguk érdekháborújában, hogy a szülők vetélkedésében különböző „szerepeket” kell átvenniük, Richter szerint, megoldatlan feszültségeket is ruháznak át a gyerekre. A családterápiás gondolkodás szerint a gyermekek tünetei azokra a konfliktusokra utalnak, melyektől már a szülők is szenvednek.
A szülők hozzáférhetősége a családon belüli kapcsolatokat agymértékben befolyásolja. Lehetnek olyan szülők, akik egymással alkotnak tartós beszűkült kapcsolatot, így a gyerekek a szülői szeretetben hiányt szenvednek. A problémák során ez még nehezbb, a kirekesztettség érzése fokozódhat. A támasz hiánya is súlyosbodhat. Ha a szülő túlságosan hozzáférhető, vagyis a szülőpár kapcsolata nem nyújt megfelelő örömet számukra, akkor mindkét szülő a gyerekhez fordulhat szeretetért. Ez pedig túl nagy teher a gyermek számára.
Család serdülő gyerekkel
A család ilyenkor kénytelen szembe nézni azzal a feladattal, hogy a gyermek, vagy gyermekek eddigi identitása (szülei gyermekeként élte meg önmagát) helyett „önálló” identitástudatnak kell szerveződnie. Ennek érdekében a gyermeknek el kell szakadnia a családi normarendszertől, viszonyrendszertől, újat kell kialakítania. A konfliktus abból adódik, hogy a szülők nem szívesen engedik ki kezükből a kapcsolat meghatározását. A gyermek ezért szükségszerűen harcban, áll velük, s ennek kapcsán eltávolodik. A kamaszok a kortárs csoportokban keresik az egyenrangú társakat, a közös normák kialakításának, segítőit. A szülők ezt általában sérelmesen élik meg, mint a gyermekük feletti hatásuk végleges elvesztését, A gyermekben azonban ilyenkor is élnek a családi identifikációs nyomai, magatartásukban, reakció módjukban őrzik a családi sajátosságokat. A szülők befolyásukat, ilyemkor már csak egy új viszonyulási és kommunikációs módon keresztül érhetik el. A tekintélyelvűség akadályozza, a szülők rugalmas alkalmazkodását, s elmélyíti a generációs ellentéteket. (Komlósi 1989)
Nagy türelemre van szüksége a serdülők környezetének, és intenzív támaszt kell nyújtani az érzelmi viharokkal rendelkező serdülőknek.
Az egyénre jellemző válságmegoldó repertoár (pl. regresszió, behelyettesítő cselekvés, szublimáció, kreativitás), az énfejlődés során alakul ki, életünk korai időszakában (két-három éves korban) és válik meghatározóvá a későbbi krízis helyzetek során is. A serdülőkor lehetőséget kínál a korrekcióra, a repertoár bővítésére. A pubertáskor lezajlása után ez a sajátosan az egyénre jellemező megküzdési stratégia újra megszilárdul. Az újabb krízisek újabb lehetőségeket teremtenek a változásra. A krízisek általában a tárgyvesztés folyamatához hasonlóan mennek végbe. (sokk – tudatosítás –felépülés) (Averill 1968) A krízisek feldolgozásának mind pozitív mind negatív megnyilvánulásiról összefoglalóan Bakó Tihamér ír könyvében (1996)# ahol beszámol, több olyan esetéről is ahol a krízist egy közeli hozzátartozó halála okozta. A traumafeldolgozást gátolhatja, ha az élmény nem kap helyet az élettörténet folytonosságában. Ekkor idegen testként ékelődik a lélekbe. A velejáró indulatok és érzelmek hozzáférhetetlenné válnak vagy önálló életre kelnek, a személyiségbe nem integrálódnak.
A gyerekek elszakadásának időszaka
Amint az üres fészek realitássá válik, két egymásra oda-vissza ható feladattal kell a házaspárnak szembenéznie. Fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekeiktől való szeparálódás folyamatát, és mit tesznek azzal a valószínűleg bekövetkező állapottal, ami az előbbi eseménnyel összefügg: magányukban egymáshoz közeledni, egymás iránti elvárásaik fokozódni fognak.
Az egész életen át tartó munkaszerepek hirtelen elvesztése súlyos nehézségeket, okozhat a házasságban is. Sok férfi, amikor először lesz szabad, nem tud mit kezdeni az idejével, de olykor a feleségek is, akik korábban ahhoz szoktak, hogy a férj egész nap nincs otthon, csak sóhajtoznak. Nehezen alkalmazkodnak már a változásokhoz, Az új nagyszülői szerep kellemes élmény lehet, különösen ha a nagyszülő kedvének megfelelően, nem kötelező jelleggel vehet részt az unokák nevelésében.
A kommunikációs alkalmakat teremtő különféle szociális viszonyokon és az ismerősi, baráti, csoporttársi kapcsolatokon kívül az öregkorban is elengedhetetlen az intim, szeretetteljes, mély emberi kapcsolat. Ilyen kevés van az emberéletében, leginkább a házastárssal vagy a szerelmi partnerrel jöhet létre, és ehhez hasonló mélységet baráti, barátnői kapcsolat csak ritkán ér el. Egy bizonyos életkoron túl a házasság általában kiürül, érzelmileg elszegényesedik, ha egyáltalán megmarad. (mind nagyobb az idősödő emberek válási gyakorisága, egyre több öreg válik- - állapítja meg Buda Béla) Sok a magányos idős ember, van aki a házastársa halálát huzamosan túléli, főleg sok az idős özvegyasszony. Az intim párkapcsolat, társkapcsolat hiánya általában beszűkíti az idős ember személyiségét, növeli a visszavonulás hajlamát, a depressziós készséget.
Az élettárs hiányát gyakran a rokonokkal vagy a gyerekekkel való szorosabb érzelmi viszonnyal próbálják pótolni az öregek, rendszerint azonban sikertelenül. Nagyon sokszor az idősödő ember éppen fokozott kötődési igénye miatt veszíti el nagyobb mértékben – legalábbis egy időre –a gyermekét. Az időskori öngyilkosságok és kísérletek lehetnek hosszabb feszültségek és konfliktus folyamatok végállomásai, amelyek fakadhatnak abból is, hogy az idős ember túlságosan belebonyolódik felnőtt gyermekének családi bajaiba, párkapcsolati problémáiba. A leggyakoribb ok azonban a magány az elhagyatottság.
Reméljük sikerült rávilágítani a családi élet fejlődési lhetőségeire és azok nehézségeire. Amennyiben tanácsra . szakmai segítségre lenne szükségük szívesen állunk rendelkezésükre.
Ha tetszett a bejegyzés, ossza meg másokkal is!
Keressen minket a facebookon is, kattintson!
