Segitség, gyerekeim vannak!

Több mint két évtizeden át dolgozott dadusként Jo Frost, akinek, bár nincsen saját gyereke, mégis a nevelés a szakterülete. A Jo Frost, a családmentő című, a TLC műsorán szerda esténként látható sorozatában családok problémáit bogozza ki, hogy ne hulljanak szét. A Metropol újság kérdezte a nevelésről.

Mit gondol a kötődő nevelésről?
– Ez mindenképp olyan nevelési stílus, amelyről pozitív kritikákat hallhatunk. (A kötődő nevelésben erős érzelmi kötődés alakul ki szülő és gyermeke között,
a baba igényeinek kielégítésével. Ide tartozik a hordozás és az igény szerinti szoptatás is, sok testkontaktussal. A cél bízni képes, szeretetteli kapcsolatokat kialakító, de önálló gyermek nevelése – a szerk.) Ugyanakkor fontos arra is gondolni, hogy önellátó, önállóan gondolkodó és cselekvő gyermekeket kell nevelnünk. Véleményem szerint a mai világban többféle szülői stílust érdemes egybegyúrnunk. Van, amikor például egyáltalán nem kell aggódnunk a gyermek biztonsága miatt, hisz például abban a veszélymentes környezetben van, amelyet az otthonunk biztosít számára. Ugyanakkor vannak olyan szülők, akik struktúrákat alakítanak ki a gyermek életében, határokat emelnek és így tiszteletre tanítanak. Nem hiszem, hogy a kötődő nevelést lehet teljes gyermekkoron át megvalósítani, más stílusokra is szükség van.

Mit gondol arról, ha bizonyos tettek után a gyermeket elküldi a szülő egy csendes helyre, hogy ott ülve gondolkodjon el azon, amit csinált? Nem lesznek ennek negatív következményei?
– Nem. A lényeg az, hogy a gyermeknek meg kell, értenie: bizonyos típusú
viselkedésnek megvannak a konzekvenciái. Ezzel morális iránytűt adhatunk a kicsik kezébe, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Karakterük fejlődéséhez járulunk hozzá, a társadalomban elfogadott, megfelelő viselkedés kialakításához. Empatikusabb, másokat jobban tisztelő felnőtt a módszer eredménye. Fontos ugyanakkor, hogy arra biztassuk a gyereket, gondolja végig azt, amit tett, így majd felnőve megérti, mit jelent az empátia, a tisztelet és a szeretet a családon belül és kívül. A jó és a rossz közti különbség felismerésének segítésére szerintem ez az ideális módszer. Ráadásul ha jól csináljuk, gyermekünk később kevésbé lesz impulzív, és meggondolja, mit fog tenni.

Mit gondol, a világ különböző részein másképp rosszak a gyerekek?
– Amerikában és Nagy- Britanniában is volt szerencsém gyereket nevelni, és elmondhatom, hogy egy brit ötéves és egy amerikai ötéves hisztije ugyanolyan.
És ugyanolyanok a tinédzserekkel folytatott viták is.

Mit gondol, a felnőttkori komplexusok kialakulásában mekkora szerepe lehet a rossz nevelésnek?
– Az, ahogyan felneveltek, egyértelműen komoly nyomot hagy bennünk, de ahogy idősebbek leszünk, egyre tudatosabban viselkedünk, és változhatunk. Persze tapasztaltam már azt egy család problémáival kapcsolatosan, hogy bizonyos gondok gyökere a szülők neveltetésében keresendő.

Hogyan tudja a szülőket „átnevelni”?
– Megkeresem azt a nyelvet, amelyet megértenek. Ha kell, hasonlatokat használok, az a lényeg, hogy tudjak velük kommunikálni.

Hogy látja, az első gyermekes szülőknek mit lenne fontos tudniuk a nevelésről?
– Erről keveset beszélünk. A média sokszor beszél problémákról és arról, hogy
a felnőttek igyekeznek ezekkel megbirkózni, pedig egyszerűen csak bele kell tanulni a szülőségbe. Meg kell ismerni azokat a változásokat, amelyek az újszülött életének első évében végbemennek, fel kell készülni azokra
a hormonális változásokra, amelyek a szülés és az azt követő három hét folyamán végbemennek az anyában. Végig kell gondolni, milyen újfajta munkamegosztást követel meg a gyermek érkezése, ugyanakkor a pihenés és alvás, valamint az anyatejes táplálás egyensúlyát is ki kell alakítani. Persze kellenek megfelelő eszközök, ruházat a babának, de leginkább a szeretet kell, a kötődés érdekében. Ha az újszülött igényeit kielégítjük, nem lesznek problémáink.

Milyennek látja az apaság szerepét a mai világban?
– Azt hiszem, ma mindenhol változóban van. Örömmel láttam, hogy Vilmos herceg is kivett apai szabadságot gyermeke születésekor, mert ez fontos. A 21. században már jól látszik, hogy az apának is ott kell lennie a partnere mellett, hogy mindenben segíthesse.

Tapasztalatai szerint mi az ideális korkülönbség két gyerek közt?
– Nem hiszem, hogy volna ilyen. Ez egyedi kérdés minden egyes családban.

Névjegy

• 1971-ben született Angliában, édesanyja gibraltári származású.
• Több mint húszéves tapasztalata van dadusként, első tévés sorozata is Szuperdadus címen futott, és könyvet is készítettek belőle.
• Legújabb sorozata a Jo Frost, a családmentő, amely hat részből áll.

Forrás: Metropol

Ha tetszett a bejegyzés, ossza meg másokkal is!

Keressen minket a facebookon is, kattintson!

Miért történik pontosan?

Bár sokkoló lehet, de az agresszív viselkedés teljesen normális részét képzi a kisgyermekek viselkedésének. Mindezért a még mindig felbukkanó nyelvi készségek, a függetlenné válás utáni vad vágy és fejletlen impulzuskontroll a felelős. „Egy bizonyos határig/mértékig teljesen normális ez a fajta viselkedés.” – állítja Nadine Block, az ohio-i Hatékony Fegyelem Központ ügyvezető igazgatója. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az agressziót figyelmen kívül kell hagyni. Amennyiben gyermekénél ilyen típusú viselkedést észlel, tudassa vele, hogy az agresszív viselkedés elfogadhatatlan. Mutassa meg neki, hogy nem ez az egyetlen mód érzései kifejezésére.

Mi a teendő?

 Gyermeke minden agresszív megnyilvánulására logikus következményekkel reagáljon. Ha a kicsi a játszótéren elkezdi labdákkal dobálni a többi gyereket, hozza el őt onnan. Üljön le vele, és magyarázza el neki - míg nézi a többiek játékát -, hogy visszamehet, mikor már késznek érzi magát arra, hogy játsszon, anélkül, hogy bárkit is bántana. Próbálja kerülni az olyan kérdéseket, mint: „Te hogy éreznéd magad, ha ő dobna meg téged?” A kisgyermekek nem elég érettek ahhoz, hogy beleképzeljék magukat más gyerekek helyzetébe, vagy változtassanak viselkedésükön egyszerű verbális érvek alapján. De a következményekből értenek.

Maradjon hidegvérű. Azzal, hogy kiabál vele, megüti, vagy csak elmondja neki, hogy rossz, nem éri el, hogy változtasson viselkedésén. Ezzel csak még jobban felbosszantja, és új ötletek ad amiket kipróbálna. Valójában azzal, ha Ön nyugodt marad, őt is elindítja egy ilyen irányba, így ő is megtanulja majd, hogyan kontrollálja magát.

Állítson fel világos/tiszta határokat. Amint agresszívvé válik a kicsi, próbáljon meg arra egyből reagálni. Ne várja meg, amíg a harmadik “Elég volt!” fenyítésre is megüti a testvérét vagy a játszótársát. Egyből tudnia kell, ha rosszat tett. Vigye el egy rövid időre (1-2 perc elég), mert ez a legjobb módja, hogy lenyugtassa. Egy kis idő múlva – a következményeket átgondolva – rájön arra, hogy ha megint rosszalkodni kezd, újra leállítják.

Fegyelmezzen következetesen. Ha van rá mód, minden alkalommal próbáljon meg ugyanúgy reagálni. Legyen kiszámítható/előre látható válasza (“Rendben, megint megharaptad Ágit – ez egy újabb szünetet jelent.”) egy mintát/példát állít a gyermek elé, amit felismer, később számít is rá. Nyilvános helyen – még ha kellemetlen helyzetbe is hozza Önt - se hagyja, hogy kihozza a sodrából. Más szülők is átéltek már hasonló helyzetet, így ha bámulnak az emberek, csak jegyezze meg: “Nehéz egy 2 éves kisgyerekkel.” Aztán következzen a szokásos , szabályszerű fegyelmezés.

Tanítson más lehetőségeket. Várjon türelmesen, amíg lenyugszik, majd nyugodtan és finoman/gyengéden vizsgálják meg, mi történt. Kérdezze meg, mi váltotta ki belőle mindezt. Emelje ki (röviden!): az teljesen természetes, hogy dühöt érez, de az nincs rendjén, hogy ezt ki is mutatja ütésekkel, rúgásokkal és harapásokkal. Buzdítsa arra, hogy találjon valami más, sokkal hatásosabb módot érzései kimutatására: pl. “kibeszélés” (“Pisti, idegesítesz!”), vagy szülői segítségkérés.

Bizonyosodjon meg arról, hogy a gyerek érti: minden esetben bocsánatot kell kérnie miután bárkit is bántott. Eleinte ez a bocsánatkérés nem teljesen őszinte, de egy idő után ez is kialakul. Egy totyogó kisgyerek szenvedélye néha túltesz egy gyerek természetes együttérzésén. Végül teljesen megszokja, hogy bocsánatot kell kérnie, ha bánt valakit.

Jutalmazza a jó viselkedést. Ahelyett, hogy csak akkor figyel rá, mikor rosszalkodik, próbáljon meg akkor is, mikor jó. Például mikor megkérdezi, hogy hintázhat-e ahelyett, hogy ellökne egy másik kisgyereket az útjából. Dicsérje meg, amikor szóban fejti ki vágyait: „Annyira jó, hogy megkérdezted, hogy mehetsz-e egy körre!”. Így idővel rájön arra, hogy ezek milyen hatalmas szavak.

Korlátozza a TV-nézést. Mesék és egyéb gyerekműsorok tele lehetnek kiabálásokkal, fenyegetésekkel, taszításokkal és ütésekkel. Próbálja meg megfigyelni, melyik programokat nézi, főleg ha úgy tűnik, hajlamos agresszív viselkedésre. Mikor megengedi neki, hogy TV-t nézzen, nézze vele és reagáljon azokra a szituációkra, amik felmerülnek: “Ez nem a legjobb módja annak, hogy megszerezze, amit akar, nem?” (Az Amerikai Gyermekgyógyászat Akadémia azt javasolja, hogy a 2 év alatti gyerekek egyáltalán ne nézzenek TV-t.)

Talán már rájött arra, hogy ha gyermeke nem vezeti le fölös energiáit, terror vele otthon. Ha a gyerkőc örökmozgó, legyen vele sokat a szabad levegőn, hogy kitombolja magát.

Ne féljen segítséget kérni. Néha egy gyerek agresszív viselkedése több közbenjárást igényel, mint amivel egy szülő elő tud állni. Ha úgy tűnik, gyermeke túl gyakran agresszív és bánt más gyerekeket, illetve ha nem tud rá hatni, beszéljen gyermekorvosával, aki majd segít neki átlendülni ezen. Ne felejtse el, hogy gyermeke még mindig nagyon fiatal. Ha türelmesen és kreatívan bánik vele/működik vele együtt, ezek a harcias tendenciák hamarosan a múlté lesznek. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Keress minket a facebookon is, kattints!

- Sokszor éhség, unalom, fáradtság vagy a túl sok inger váltja ki a dührohamokat. Próbáljuk meg megfigyelni, nem szerepel-e ezek közül valamelyik rendszeresen a kiváltó okok között, és lehetőleg előzzük meg nassolással, csendes játékkal vagy korai altatással.

- Sokszor a csalódás, frusztráció a kiváltó ok. Valamennyi kihívásra szükségük van ugyan a gyerekeknek, de a képességeiket jelentősen meghaladó játékok csak frusztrációt okoznak, és rontják az önbecsülésüket.

- A növekvő frusztrációt, dühöt vagy indulatot próbáljuk enyhíteni, elterelni. Legyen lehetősége a gyereknek levezetni az energiáit, legyen sok szabad ideje és tere, hogy szaladgálhasson.

- Apróságokban hadd irányítsa a gyerek a saját életét. Hadd válassza ki, a piros vagy a kék bögrét kéri – ilyesmiben könnyedén tud dönteni, és boldog lesz, hogy ő irányíthat, és a szülő elfogadja az ő választását. Eldöntendő kérdéseket tegyünk fel, a nyitott kérdések még túl nehezek lehetnek, és növelhetik a frusztrációt.

- Segíthet az indulat levezetésében, ha megfogalmazzuk a gyerek helyett „tudom, hogy most dühös vagy”, ezután vigasztaljuk kicsit és próbáljuk meg elterelni a figyelmét.

- A gyerekek sokszor a szülői tiltásra reagálnak így. Gondoljuk meg, melyik csatát érdemes megvívni, mikor érdemes inkább alkudozni vagy elterelni. „Miért nem kalapálod inkább a gumiszőnyeget a nagymama vitrinje helyett?” Próbáljunk olyan megoldást keresni, ami mindkét félnek elfogadható.

- A dühkitörés alatt a gyerekek nem gondolkoznak logikusan, ilyenkor nem értik meg a logikus magyarázatokat vagy vigasztalást. A roham alatt a legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk nyugodtak maradni, és nem venni róla tudomást. Ha a szülők elvesztik a fejüket, a gyerekek még inkább. Ne mozdítsuk el a gyereket (kivéve, ha nem biztonságos helyen van), ne szegüljünk ellen, és ne vegyük fel a szemkontaktust.

- Miután lenyugodott, halkan beszéljünk hozzá, a nagyobb gyerekeknek segítsünk szavakba önteni az érzéseiket (pl. „Tudom, hogy csalódtál”). Segítsünk, hogyan kezelje az érzéseit („Mindenki csalódik néha. Szólj nekem, ha valami miatt csalódsz, és megbeszéljük, hogyan lehetne javítani rajta”). Mondjuk el a gyereknek, hogy szeretjük, és tereljük el a figyelmét valami más tevékenységgel.

- Ugyanakkor ne adjuk be a derekunkat a dühroham alatt, bármit is akar. Ne feledjük, azért csinálja, mert el akar érni valamit, és ha rájön, hogy ily módon megkapja, ne legyenek illúzióink: legközelebb pontosan fogja tudni, mit kell tennie. Ugyanígy ne is nevessük ki. Ez is pozitív megerősítés, és azt jelenti a gyerek számára, hogy nem tartjuk tiszteletben az érzéseit.

- Nyilvános helyen különösen kínos a dührohamok kezelése. Elsősorban ne érezzük magunkat rossz szülőnek, valószínűleg a „nézőközönségben” is sok a szülő, akik átestek ugyanezen. Ilyenkor viszont érdemes lehet felkapni a gyereket, és elvinni valami csendesebb helyre, például beszállni az autóba. De ugyanúgy ne adjuk be a derekunkat, vigasztaljuk meg, és gondoljuk át, nem volt-e valami olyan kiváltó ok, amit meg tudtunk volna előzni.

*******************************************************************

 Forrás:www.gyermekevek.hu