Segitség, gyerekeim vannak!

 

A gyerekek nagyon hamar megtanulják, hogy testvérüket nem ököllel, hanem szóval tudják legjobban bántani. Ha csúfolódnak, komisz szavakat vágnak egymás fejéhez, eljött a közbelépés ideje. Ne pártoskodjunk, csak mutassunk rá az elfogadhatatlan viselkedésre és szavakra, és vegyük rá őket, hogy inkább beszéljék meg a dolgot. Mondjuk el nekik, hogy nem kell mindenben egyetérteniük, de ezt úgy tegyék, hogy közben nem bántják, csúfolják, alázzák meg a másikat. Ezek fontos lépések ahhoz, hogy felelős felnőtté váljanak.

A kutatások szerint azok a gyerekek, akik nincsenek jó kapcsolatban testvérükkel, nagyobb eséllyel lesznek viselkedési nehézségeik illetve válnak erőszakossá. A jó szülők megtanítják gyerrmekeiknek a véleménykülönbségeket úgy kifejezni, hogy közben ne bántsák egymást - sem szóban, sem fizikálisan. Ahányszor a gyerek rosszul viselkedik, kiváló alkalom arra, hogy megbeszéljük velük, hogyan kezeljék a konfliktusokat. Alkalom adódik arra, hogy éreztessük velük a családi összetartozás értékét, a kedvesség és érzékenység fontosságát: legyenek megértőek, gondoskodóak és könyörületesek.

A féltékenykedés, méreg és versengés miatt elhangzó szavak igen bántóak lehetnek. Íme néhány példa, a szokásos testvéri rivalizálásokra és azok helyes kezelésére:

1. Az egyik gyerek kap egy új biciklit, míg a másik megörkli a régit. A kicsi el van keseredve és verekedni kezd a nagyobbal. Tipp: Fessük újra a régit vagy ragasszunk rá új matricákat. Tegyünk rá kosarat, csengőt, próbáljuk meg újjá és izgalmassá varázsolni.

2. Az egyik gyerek jobb jegyeket kap, mint a másik, ezért csúfolják egymást. Tipp: Mondjuk el nekik, hogy néha az eredmény nem rajtunk múlik, az a fontos, hogy mindent elkövetett-e a siker érdekében.

3. Az egyik gyereket beválasztják az iskolai focicsapatba, a másikat pedig nem, ami irigységet vált ki belőle. Tipp: Szembesítsük a gyereket az érzéseivel, ne söpörjük be az asztal alá a problémát és ne is bagatellizáljuk el azt. Mondjuk el mindkét gyermeknek, hogy sajnos az életben nem minden sikerül. Az emberek nem egyformák, mindenkinek máshoz van tehetsége, más adottságai és képességekkel van megáldva. A legfontosabb, hogy a tehetségünkből a lehető legtöbbet kihozzuk. Bár nem jó csalódni, de aki nem mer, az nem is nyer. Itt az ideje ezt is átbeszélni a gyerekekkel.

Biztassuk, hogy próbálja meg újból, mert az a sikerhez vezető egyetlen út. Biztassuk őket, hogy támogassák egymást: legyenek megértőek, gondoskodóak és könyörületesek egymással. A családon belül örülni kell egymás sikereinek és támogatni kell azt, akinek valami nem sikerrül. Meséljünk nekik más hasonló példát a családból, hogy a gyerek ne higgye, hogy ő az egyetlen, akinek valami nem sikerült. Fogadjuk el gyermekünk érzelmeit, és biztassuk, hogy a jövőben is ossza meg azokat velünk.

4. Az egyik lányunk gyorsabban érik, mint a testvére és emiatt igen büszke magára. Tipp: Beszéljünk mindkét lányunkkal a nők fejlődéséről és éréséről. A genetikai és hormonális változásokra nincs befolyásunk, akkor történnek meg, amikor eljön az idejük. Amikor a gyerekek kisebbek, még könnyebb megoldani a problémákat. Ahogy nőnek, a gondok is egyre komolyodnak, előre fel kell őket készíteni rájuk. Tanítsuk meg korán nekik, hogy támogassák egymást ahelyett, hogy gúnyt űznének egymásból. Amikor ugyanis nehézségek merülnek fel, lehetőség adódik arra, hogy kimutassák szeretetüket, gondoskodásukat, megtanuljanak megküzdeni az esetleges sikertelenséggel és az elkeseredettséggel

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Keress minket a facebookon is, kattints!

A testvéri szeretet, sőt még a testvéri versengés is pozitív hatással lehet a gyermekek korai fejlődésére és a társas kapcsolatok kialakítására való későbbi képességükre, a személyiségfejlődésükre.

A Cambridge-i Egyetem ötéves kutatóprogramjából származó eredményt a szakemberek nemrég tették közzé

A programban a kettő és hat év közötti gyermekek kognitív és szociális fejlődését vizsgálták, a kutatást azt követően indították el, hogy más tanulmányok azt mutatták: már négyéves korban megmutatkozhatnak azok a viselkedési zavarok, amelyek az iskolában és később is gátolhatják a gyerekek fejlődését. A program valamennyi eredményét dr. Claire Hughes Social Understanding and Social Lives című, néhány napja kiadott új könyvében tették közzé

Az empátiára való képesség

A kutatás elsődleges célja az volt, hogy feltérképezze a gyermekek „szociális megértése”, vagyis mások gondolatainak és érzéseinek átélése hátterében rejlő okokat és hatásokat, és magyarázatot adjon arra, miért maradnak le egyes gyermekek kortársaiktól.
A kutatásban 140 gyermeket vizsgáltak kétéves koruktól kezdve, akik alacsony jövedelmű családokból, illetve tizenéves szülőktől származtak. Az ötéves kutatás alatt különféle vizsgálatokat végeztek, többek között megfigyelték a gyermekek interakcióját szüleikkel, testvéreikkel, barátaikkal és idegenekkel, kikérdezték a szülőket, a tanárokat és magukat a gyerekeket, különböző módszerekkel mérték a gyermekek nyelvi és tervezési  

A testvéri szeretet, sőt még a testvéri versengés is pozitív hatással lehet a gyermekek korai fejlődésére és a társas kapcsolatok kialakítására való későbbi képességükre, a személyiségfejlődésükre. A Cambridge-i Egyetem ötéves kutatóprogramjából származó eredményt a szakemberek nemrég tették közzé.

Jótékony hatású viszály. A testvérek közti versengés pozitív hatással lehet a társas kapcsolatok kialakítására

A programban a kettő és hat év közötti gyermekek kognitív és szociális fejlődését vizsgálták, a kutatást azt követően indították el, hogy más tanulmányok azt mutatták: már négyéves korban megmutatkozhatnak azok a viselkedési zavarok, amelyek az iskolában és később is gátolhatják a gyerekek fejlődését. A program valamennyi eredményét dr. Claire Hughes Social Understanding and Social Lives című, néhány napja kiadott új könyvében tették közzé.

Az empátiára való képesség

A kutatás elsődleges célja az volt, hogy feltérképezze a gyermekek „szociális megértése”, vagyis mások gondolatainak és érzéseinek átélése hátterében rejlő okokat és hatásokat, és magyarázatot adjon arra, miért maradnak le egyes gyermekek kortársaiktól.
A kutatásban 140 gyermeket vizsgáltak kétéves koruktól kezdve, akik alacsony jövedelmű családokból, illetve tizenéves szülőktől származtak. Az ötéves kutatás alatt különféle vizsgálatokat végeztek, többek között megfigyelték a gyermekek interakcióját szüleikkel, testvéreikkel, barátaikkal és idegenekkel, kikérdezték a szülőket, a tanárokat és magukat a gyerekeket, különböző módszerekkel mérték a gyermekek nyelvi és tervezési készségeit, valamint munkamemóriáját és gátlókontrollját.

A nem felhőtlen kapcsolat is gyümölcsöző

Az egyik legszembetűnőbb eredmény a testvérekre vonatkozik, akik a kutatók szerint gyakran pozitív hatást gyakorolnak a gyermekek korai fejlődésére, még olyan esetekben is, ahol a kapcsolat nem éppen felhőtlen. Bár a szakemberek hangsúlyozzák, hogy a hosszan tartó testvéri versengés viselkedési zavarokat és későbbi kapcsolatteremtési problémákat okozhat, enyhébb formájában jótékony hatást gyakorolhat a gyermekkori fejlődésre.

„Az általános nézet az, hogy ha valakinek testvére van, rengeteget kell versenyeznie a szülői szeretetért és figyelemért – állítja dr. Hughes. „Kutatásunk azt mutatja, hogy a gyermekek szociális megértését sok esetben felgyorsíthatja testvérükkel folytatott interakciójuk. Ennek egyik legfontosabb oka az, hogy a testvér természetes szövetséges. A testvérek általában egy hullámhosszon vannak, és hasonlóan vesznek részt a lelkiállapotok megismerésére irányuló színlelős játékokban.”
A kutatás másik legfontosabb eredménye azt mutatja, hogy azon gyermekek esetében figyelhető meg a legnagyobb fejlődés, akik sokat beszélgettek a családban. A kutatók úgy vélik, ez is azt bizonyítja, hogy a beszélgetések jellegére és minőségére egyaránt nagy hangsúlyt kell fektetni.

A testvérféltékenység teljesen természetes jelenség, minden családban előbb-utóbb előforduló jelenség, de ezzel együtt is lehet nagyon jó és szoros érzelmi kapcsolat a testvérek között.

.
Az elsőszülött gyermek sokszor már a kicsi megszületése előtt agresszívebb, dacosabb lesz,  látszólag érthetetlen okból hisztizik, dühkitörései vannak. Általában azért, mert úgy érzi, hogy "kezdi elveszíteni szülei szeretetét", hiszen a kisbaba még ki sem bújt az anyu pocakjából, mégis mindenki állandóan róla beszél, az ő szobáját tervezgetik, neki vásárolnak a szülők, s a rokonok/ismerősök is azt kérdezgetik: "Hogy van a kis pocaklakó? Mikor születik meg? Kisfiú lesz vagy kislány?", és így tovább. A nagyobb gyerek kikerül az érdeklődés középpontjából.

A gyermeken tehát eluralkodik a félelem, hogy ővele már senki nem törődik, őt már talán nem is szeretik az anyuék, és emiatt dühös lesz a kistestvérre, a szülőkre, az egész világra, ezért hisztizik, szófogadatlan, üt-vág, tombol.

Mit tehetünk ez ellen a viselkedés ellen?

1. Beszélgessünk vele a kicsi érkezéséről, de nem kell ezután mindennek arról szólnia. Ilyen mondatokkal ne riogassuk "Nagyon kell majd rá vigyázni! Nem szabad hozzányúlni! Nagyon csöndben kell majd lenni körülötte! Szeretni kell ám a kistestvért!", stb. Ha megszületik a baba, akkor úgyis mindent megbeszélünk majd a nagyobbal, de azt is mindenképpen szeretettel, türelemmel, és segítségkérően, hogy érezze, partnerek vagyunk, sőt nagyon büszkék vagyunk rá, hogy majd bizonyos dolgokban segíteni is tud nekünk.

2. Járjunk a nagyobb kedvében legalább addig, míg meg nem érkezik a pici, hiszen utána úgyis sok mindenről le kell mondania. Szervezzünk olyan programokat, amelyek őt érdeklik, és amelyekre a kistesóval még jó ideig nem jutnánk el.

3. Készítsük föl arra, hogy néhány napig anya bent lesz a kórházban, és addig apa vagy a nagyszülők lesznek vele, de ha már anya és a kicsi hazajönnek, akkor újra együtt lesz a család. Beszéljünk arról is, hogy miért kell a kórházba menni, sőt esti mese gyanánt is mondhatunk hasonló témájú történetet a szülés előtti időszakban. A történet lényege azonban az legyen, hogy az anyukának nagyon hiányzott a nagyobbik gyermeke odabent a kórházban is, és rendkívül boldog volt, amikor újra együtt lehettek!

4. A kicsi megszületése után ügyeljünk arra, hogy a nagyot soha ne tiltsuk ki a szobából, ne ripakodjunk rá, ha valamivel hangoskodik, hanem szeretettel, kedvesen beszéljük meg vele, hogy az adott viselkedés miért okoz gondot. Amíg a picurit szoptatjuk, addig ő is ott lehet, együtt verset mondhatunk, énekelhetünk, ill. anya másik oldalához ő is odabújhat. Így nem érzi magát kirekesztettnek, elhanyagoltnak. Feladatot is kaphat, például mindig ő hozhatja oda a textilpelust a büfiztetéshez.

5. Ha rokonok/ismerősök érkeznek babalátogatóba, akkor a nagyobbik gyermeknek is hozhatnak ajándékba valami apróságot, hozzá menjenek oda, őt csodálják meg először, vagy hallgassák meg milyen új verset tanult az óvodában, stb., mert ez a kicsinek semmilyen problémát nem okoz, ám nagymértékben hozzájárul a nagy lelki békéjéhez. Fordított esetben azonban elsőszülöttünk nagyon elhanyagoltnak és szomorúnak érezheti magát, melynek következménye az lesz, hogy rosszalkodással, durvasággal próbálja kivívni figyelmünket

6. Nagyon fontos, ne hanyagoljuk el a nagyobb tstvért! Szervezzünk kettesben olyan programokat (amikor a kicsi alszik, és a nagyi vagy az apu tud rá vigyázni), amelyek az ő életkori igényeinek megfelelőek, élményteliek, vidámak, mert ezek mindkettőnket feltöltenek.

7. A régi megszokott szertartásokat tartsuk meg! Ha eddig minden este az anyu mesélt, akkor ennek ezután is így kell lennie. Az esti összebújás egyébként is nagyon fontos, ebben a megnyugtató együttlétben könnyebben megnyílnak a gyerekek, elmesélik mitől félnek, mi bántja őket.8. Fokozzuk a testi kontaktust igénylő játékokat! Csiklandozós, gyömöszölős, ölbe vevős játékokra ekkor fokozottan szüksége van elsőszülöttünknek, hiszen azt látja, hogy a kicsit is gyakran felvesszük, dajkáljuk, s ez neki is jár.

9. Előfordul. hogy a nagyobb is újra bepisil, bekakil, esetleg hisztisebb lesz. Az új változások gyakran eredményezik, hogy a gyermek egy átmeneti ideig visszaesik egy korábban már elhagyott fejlődési szintre. Ilyenkor el kell fogadni őt így is, legyünk türelmesek és megértőek, a szidás csak ront a helyzeten. Azt is vegyük figyelembe, hogy a nagyobb azt látja, hogy a kicsinek is szabad bekakilni, bepisilni, sírni, ordítani, és őt senki nem szidja meg emiatt, hanem még dajkálják is. Természetes, hogy ő is megpróbálja ilyen módon megszerezni az anyu figyelmét, törődését. Ha szeretettel, türelemmel vagyunk iránta, akkor ezek a tünetek pár héten belül rendeződnek.

10. Ha a nagyobb megüti a kicsit, az természetesen nem elfogadható módja a nemtetszés kifejezésének.  A szülők modellként szolgálnak a gyermekeik számára, tehát ha nagyobbik gyermekük kezére, fenekére gyakran rácsapnak, abból nem azt fogja megtanulni, hogy ezt vagy azt a dolgot nem szabad csinálni, hanem azt, hogy ha anyunak vagy apunak valami nem tetszik, akkor üt, tehát ha nekem sem tetszik valami, akkor én is ütök - és így adott esetben megüti a kistesót. Fontos, hogy azt lássa a gyermek, hogy a düh és harag is elfogadható emberi érzelmek, de kiélésüknek egyéb módja is létezik, mint a másoknak való fájdalom okozása. (Pl. ha valaki dühös, akkor vonuljon félre, és várja meg, míg lehiggad, és tud szépen, nyugodtan együtt lenni a többiekkel.)

 11.  Ne mindig a nagyobbat szidjuk le! A kicsik ugyanis hamar rájönnek, hogy ha ők sírnak, akkor az anyu azonnal ugrik, és máris a nagyobbat szidja. Ezt jól ki is tudják használni, és ha nem tetszik nekik valami (nem kapják meg az értékes könyvet vagy nem rombolhatják szét az új építményt.. Érdemes előbb megkérdezni, hogy mi is történt valójában. Nagyobbik gyerekünk ugyanis gyakran kerülhet az ártatlanul megbüntetett gyermek helyzetébe, ami nagymértékben rontja a kettőnk közti érzelmi kapcsolatot.