"Az a tapasztalatom, hogy a mai magyar társadalom alapvetően apátlan társadalom. Az "apátlan társadalom" fogalma nekem nagyon sok mindent jelent. Elsősorban azt, hogy a gyerekek harminc-negyven - de lehet hogy több - százaléka a harmadik életévétől nagyjából a tizedikig csak nőkkel - gyakran frusztrált nőkkel - találkozik. Anyuka elvált, tele van vélt és valós sérelmekkel a világ és a férfiak iránt. Ha kislányt nevel, ezt bele is próbálja nevelni a gyerekbe: "a fiúkkal vigyázz kislányom, mert minden férfi, csak azt akarja!" Ez rengeteg problémát okoz a kislány személységfejlődésében (de ebbe most nem mennék bele, mert messzire vezetne). Ha fiút nevel, akkor azt mondja: "Istenem, csak ki ne üssön rajta az apja vére!". Kérem, mi mást tehetne egy fiú, minthogy kiüt rajta az apja vére. Ez a dolga. És anyja ezzel a neveléssel borzasztó sok kárt okoz. És a gyereket az óvodában és az iskolában is szinte kizárólag nők fogadják. Az "óvó báccsi" régebben még része volt a nyelvnek, de mára már kiveszett, mint ahogy a "tanító bácsi" most van kiveszóben nyelvünkből. Tehát a gyerek bemegy az óvodába, az iskolába, a napközibe, és csak nőkkel - sokszor bizony frusztrált nőkkel - találkozik, majd hazamegy a frusztrált anyukához - és férfi sehol..
