Szülőnek lenni korán sem könnyű feladat, és nem kis felelősség, különösen, ha arra gondolunk, minden nevelő hatás közül a legjelentősebb a családé. A családé, mely az első közösség, amelyben a gyermek él, itt alakulnak ki az első érzelmi kapcsolatai, itt szerzi az első ismereteit, tapasztalatait.
Minden szülő álma, hogy idővel jó anyává és apává váljon: szeretne úgy társadalmi követelményeket közvetíteni, pozitív és negatív útmutatásokat adni a gyermekének, hogy a kis "trónkövetelő" közben ne tartsa zsarnoknak vagy éppenséggel túl enyhe kezűnek. Azaz, szeresse.
Nálunk én hordom a nadrágot
"A férjem nálam jóval lazábban veszi a gyereknevelést. Sokszor belátom, hogy igaza van, hiszen a gyerek nem mindig tudja magától a szabályokat és következményeket, de ezt a nagyfokú lazaságot nem tudom mindig magamévá - mondja Szilvi, a hétéves Gergő anyukája. - Bevallom, sokszor kiabálok vele, ha túlfeszíti a húrt, és ilyenkor a kisfiam megijed. Jó eszű gyerek, csak lusta, ezért érzem úgy, hogy noszogatni kell. Ilyenkor néha felemelem a hangom. És akkor jön a férjem, aki megsajnálja, megvigasztalja a gyereket és a védelmébe veszi. Úgy érzem, oda a szülői tekintélyem, és a gyerek is teljesen összezavarodik. Nem tudom, hová vezet ez az út, csak azt látom, hogy Gergő egyre nehezebben kezelhető..."
Egymás mellett - nem ellen - kell nevelni
Gyakran találkozni olyan gyermekkel, aki sértődékeny, haragtartó, bosszúálló, sosem felejti el egyéni érdekeinek "sérelmeit". Ez az egyéniség kialakulhat az "ingázó nevelés" (a szigorú és engedékeny nevelés váltakozása) eredményeként: a gyermek a szigorú szülőnél visszafogja magát, az engedékenynél pedig "kiengedi" (néha tombolja, kiabálja) a feszültséget. A gyermek ezt az ingázó módszert nagyon hamar "megtanulta", és manipulálásra használja.
A feleségem merőben mást gondol
"Imádom Danit - mondja az ötéves kisfiú apukája - de bevallom, nagyon sokszor veti el a sulykot. Úgy vélem, most kellene egy kicsit megrendszabályozni - nem verésre gondolok -, de "nem lehet", a feleségem ugyanis annyira engedékeny, hogy még szóban sem szidja le a gyereket. Sokszor látom, hogy Dani tombol, verekszik, kötekedik a többi gyerekkel az óvodában, amiért "nem hagynak rá mindent", ahogyan azt az édesanyja teszi otthon. Amikor rászólok, nem fogad szót, egyenesen kinevet, és ha a feleségemnek szóvá teszem ezt, azt mondja, így helyes, mert nem szabad "bántani" a gyereket. Szeretem a kisfiamat, már gyermekpszichológusnál is voltunk vele, aki szerint nagy hibát követünk el a nevelésében. Véleménye szerint nem baj, ha az egyik szülő engedékenyebb, de valamilyen közös nevezőt kellene találnunk."
Ha a csapat nem egységes
Rengeteg családban hiányzik a szülők közötti összhang - az anya is más mintát hozott a családjából, és az apa is más szellemben nőtt fel -, amiből egyenesen következik a kettős nevelés.
Általában a klasszikus felállás érvényesül: az apa a szigorúbb, az anya az engedékenyebb. Ha nagyon markánsan különbözik a szülők nevelési nézete - az apa tiltja azt, amit az anya megenged a csemetéjének (természetesen ez gyakran fordítva van) a gyermeket előbb-utóbb kétszínűvé teszi, mert kiismerve ezt a módszert, megpróbálja majd kijátszani egymás ellen a szülőket.
A nevelés céltudatosságának hiányában még markánsabb különbségek lehetnek az apa és anya módszere között - sok szülő a kudarcait látva gyakran helytelen, erőszakos módszereket (tiltás, büntetés, verés) alkalmaz, míg párjuk különféle jutalmak ígérgetésével igyekszik elérni a gyereknél olyan viselkedést, amiket a családi szokások következetes kialakításával kellene belőle kiváltaniuk. Így aztán a gyermek hozzászokik ahhoz, hogy örömét ne a sikeres cselekedeteiben lelje, még csak ne is a szülőtől kapott dicséretben, hanem kizárólag a teljesítményéért kapott anyagi javakban, jutalmakban.
Ha a családban kettős nevelés van - azaz apa és anya is mást akar - a gyermek először két tűz közé kerül, később pedig azt fogja választani, ami számára előnyösebb.
Az arany középút
"Nálunk én vagyok a szigorúbb, és néha korholom is magam érte, a férjem az engedékenyebb, elég, ha csak ránéznek a lányok, máris elolvad - mondja Kinga, a 8 és 6 éves lányok édesanyja. - Gyakran előfordul, hogy mást gondolunk, de abban egyet értünk, hogy sosem a lányok előtt bíráljuk egymás nevelési szemléletét. Úgy vélem, sikerült egy arany középutat megtalálnunk, így már egyik lány sem rohan oda a férjemhez könyörögni, ha én valamit nem engedek meg, és a nagyobbiknál a tanulási problémákon is sikerült túljutnunk. A környezetünk szerint kedves, jól neveltek a gyerekeink - azt hiszem, ezt sikernek könyvelhetjük el. "
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!
