A testvérféltékenység teljesen természetes jelenség, minden családban előbb-utóbb előforduló jelenség, de ezzel együtt is lehet nagyon jó és szoros érzelmi kapcsolat a testvérek között.
.
Az elsőszülött gyermek sokszor már a kicsi megszületése előtt agresszívebb, dacosabb lesz, látszólag érthetetlen okból hisztizik, dühkitörései vannak. Általában azért, mert úgy érzi, hogy "kezdi elveszíteni szülei szeretetét", hiszen a kisbaba még ki sem bújt az anyu pocakjából, mégis mindenki állandóan róla beszél, az ő szobáját tervezgetik, neki vásárolnak a szülők, s a rokonok/ismerősök is azt kérdezgetik: "Hogy van a kis pocaklakó? Mikor születik meg? Kisfiú lesz vagy kislány?", és így tovább. A nagyobb gyerek kikerül az érdeklődés középpontjából.
A gyermeken tehát eluralkodik a félelem, hogy ővele már senki nem törődik, őt már talán nem is szeretik az anyuék, és emiatt dühös lesz a kistestvérre, a szülőkre, az egész világra, ezért hisztizik, szófogadatlan, üt-vág, tombol.
Mit tehetünk ez ellen a viselkedés ellen?
1. Beszélgessünk vele a kicsi érkezéséről, de nem kell ezután mindennek arról szólnia. Ilyen mondatokkal ne riogassuk "Nagyon kell majd rá vigyázni! Nem szabad hozzányúlni! Nagyon csöndben kell majd lenni körülötte! Szeretni kell ám a kistestvért!", stb. Ha megszületik a baba, akkor úgyis mindent megbeszélünk majd a nagyobbal, de azt is mindenképpen szeretettel, türelemmel, és segítségkérően, hogy érezze, partnerek vagyunk, sőt nagyon büszkék vagyunk rá, hogy majd bizonyos dolgokban segíteni is tud nekünk.
2. Járjunk a nagyobb kedvében legalább addig, míg meg nem érkezik a pici, hiszen utána úgyis sok mindenről le kell mondania. Szervezzünk olyan programokat, amelyek őt érdeklik, és amelyekre a kistesóval még jó ideig nem jutnánk el.
3. Készítsük föl arra, hogy néhány napig anya bent lesz a kórházban, és addig apa vagy a nagyszülők lesznek vele, de ha már anya és a kicsi hazajönnek, akkor újra együtt lesz a család. Beszéljünk arról is, hogy miért kell a kórházba menni, sőt esti mese gyanánt is mondhatunk hasonló témájú történetet a szülés előtti időszakban. A történet lényege azonban az legyen, hogy az anyukának nagyon hiányzott a nagyobbik gyermeke odabent a kórházban is, és rendkívül boldog volt, amikor újra együtt lehettek!
4. A kicsi megszületése után ügyeljünk arra, hogy a nagyot soha ne tiltsuk ki a szobából, ne ripakodjunk rá, ha valamivel hangoskodik, hanem szeretettel, kedvesen beszéljük meg vele, hogy az adott viselkedés miért okoz gondot. Amíg a picurit szoptatjuk, addig ő is ott lehet, együtt verset mondhatunk, énekelhetünk, ill. anya másik oldalához ő is odabújhat. Így nem érzi magát kirekesztettnek, elhanyagoltnak. Feladatot is kaphat, például mindig ő hozhatja oda a textilpelust a büfiztetéshez.
5. Ha rokonok/ismerősök érkeznek babalátogatóba, akkor a nagyobbik gyermeknek is hozhatnak ajándékba valami apróságot, hozzá menjenek oda, őt csodálják meg először, vagy hallgassák meg milyen új verset tanult az óvodában, stb., mert ez a kicsinek semmilyen problémát nem okoz, ám nagymértékben hozzájárul a nagy lelki békéjéhez. Fordított esetben azonban elsőszülöttünk nagyon elhanyagoltnak és szomorúnak érezheti magát, melynek következménye az lesz, hogy rosszalkodással, durvasággal próbálja kivívni figyelmünket
6. Nagyon fontos, ne hanyagoljuk el a nagyobb tstvért! Szervezzünk kettesben olyan programokat (amikor a kicsi alszik, és a nagyi vagy az apu tud rá vigyázni), amelyek az ő életkori igényeinek megfelelőek, élményteliek, vidámak, mert ezek mindkettőnket feltöltenek.
7. A régi megszokott szertartásokat tartsuk meg! Ha eddig minden este az anyu mesélt, akkor ennek ezután is így kell lennie. Az esti összebújás egyébként is nagyon fontos, ebben a megnyugtató együttlétben könnyebben megnyílnak a gyerekek, elmesélik mitől félnek, mi bántja őket.8. Fokozzuk a testi kontaktust igénylő játékokat! Csiklandozós, gyömöszölős, ölbe vevős játékokra ekkor fokozottan szüksége van elsőszülöttünknek, hiszen azt látja, hogy a kicsit is gyakran felvesszük, dajkáljuk, s ez neki is jár.
9. Előfordul. hogy a nagyobb is újra bepisil, bekakil, esetleg hisztisebb lesz. Az új változások gyakran eredményezik, hogy a gyermek egy átmeneti ideig visszaesik egy korábban már elhagyott fejlődési szintre. Ilyenkor el kell fogadni őt így is, legyünk türelmesek és megértőek, a szidás csak ront a helyzeten. Azt is vegyük figyelembe, hogy a nagyobb azt látja, hogy a kicsinek is szabad bekakilni, bepisilni, sírni, ordítani, és őt senki nem szidja meg emiatt, hanem még dajkálják is. Természetes, hogy ő is megpróbálja ilyen módon megszerezni az anyu figyelmét, törődését. Ha szeretettel, türelemmel vagyunk iránta, akkor ezek a tünetek pár héten belül rendeződnek.
10. Ha a nagyobb megüti a kicsit, az természetesen nem elfogadható módja a nemtetszés kifejezésének. A szülők modellként szolgálnak a gyermekeik számára, tehát ha nagyobbik gyermekük kezére, fenekére gyakran rácsapnak, abból nem azt fogja megtanulni, hogy ezt vagy azt a dolgot nem szabad csinálni, hanem azt, hogy ha anyunak vagy apunak valami nem tetszik, akkor üt, tehát ha nekem sem tetszik valami, akkor én is ütök - és így adott esetben megüti a kistesót. Fontos, hogy azt lássa a gyermek, hogy a düh és harag is elfogadható emberi érzelmek, de kiélésüknek egyéb módja is létezik, mint a másoknak való fájdalom okozása. (Pl. ha valaki dühös, akkor vonuljon félre, és várja meg, míg lehiggad, és tud szépen, nyugodtan együtt lenni a többiekkel.)
11. Ne mindig a nagyobbat szidjuk le! A kicsik ugyanis hamar rájönnek, hogy ha ők sírnak, akkor az anyu azonnal ugrik, és máris a nagyobbat szidja. Ezt jól ki is tudják használni, és ha nem tetszik nekik valami (nem kapják meg az értékes könyvet vagy nem rombolhatják szét az új építményt.. Érdemes előbb megkérdezni, hogy mi is történt valójában. Nagyobbik gyerekünk ugyanis gyakran kerülhet az ártatlanul megbüntetett gyermek helyzetébe, ami nagymértékben rontja a kettőnk közti érzelmi kapcsolatot.
