- Sokszor éhség, unalom, fáradtság vagy a túl sok inger váltja ki a dührohamokat. Próbáljuk meg megfigyelni, nem szerepel-e ezek közül valamelyik rendszeresen a kiváltó okok között, és lehetőleg előzzük meg nassolással, csendes játékkal vagy korai altatással.
- Sokszor a csalódás, frusztráció a kiváltó ok. Valamennyi kihívásra szükségük van ugyan a gyerekeknek, de a képességeiket jelentősen meghaladó játékok csak frusztrációt okoznak, és rontják az önbecsülésüket.
- A növekvő frusztrációt, dühöt vagy indulatot próbáljuk enyhíteni, elterelni. Legyen lehetősége a gyereknek levezetni az energiáit, legyen sok szabad ideje és tere, hogy szaladgálhasson.
- Apróságokban hadd irányítsa a gyerek a saját életét. Hadd válassza ki, a piros vagy a kék bögrét kéri – ilyesmiben könnyedén tud dönteni, és boldog lesz, hogy ő irányíthat, és a szülő elfogadja az ő választását. Eldöntendő kérdéseket tegyünk fel, a nyitott kérdések még túl nehezek lehetnek, és növelhetik a frusztrációt.
- Segíthet az indulat levezetésében, ha megfogalmazzuk a gyerek helyett „tudom, hogy most dühös vagy”, ezután vigasztaljuk kicsit és próbáljuk meg elterelni a figyelmét.
- A gyerekek sokszor a szülői tiltásra reagálnak így. Gondoljuk meg, melyik csatát érdemes megvívni, mikor érdemes inkább alkudozni vagy elterelni. „Miért nem kalapálod inkább a gumiszőnyeget a nagymama vitrinje helyett?” Próbáljunk olyan megoldást keresni, ami mindkét félnek elfogadható.
- A dühkitörés alatt a gyerekek nem gondolkoznak logikusan, ilyenkor nem értik meg a logikus magyarázatokat vagy vigasztalást. A roham alatt a legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk nyugodtak maradni, és nem venni róla tudomást. Ha a szülők elvesztik a fejüket, a gyerekek még inkább. Ne mozdítsuk el a gyereket (kivéve, ha nem biztonságos helyen van), ne szegüljünk ellen, és ne vegyük fel a szemkontaktust.
- Miután lenyugodott, halkan beszéljünk hozzá, a nagyobb gyerekeknek segítsünk szavakba önteni az érzéseiket (pl. „Tudom, hogy csalódtál”). Segítsünk, hogyan kezelje az érzéseit („Mindenki csalódik néha. Szólj nekem, ha valami miatt csalódsz, és megbeszéljük, hogyan lehetne javítani rajta”). Mondjuk el a gyereknek, hogy szeretjük, és tereljük el a figyelmét valami más tevékenységgel.
- Ugyanakkor ne adjuk be a derekunkat a dühroham alatt, bármit is akar. Ne feledjük, azért csinálja, mert el akar érni valamit, és ha rájön, hogy ily módon megkapja, ne legyenek illúzióink: legközelebb pontosan fogja tudni, mit kell tennie. Ugyanígy ne is nevessük ki. Ez is pozitív megerősítés, és azt jelenti a gyerek számára, hogy nem tartjuk tiszteletben az érzéseit.
- Nyilvános helyen különösen kínos a dührohamok kezelése. Elsősorban ne érezzük magunkat rossz szülőnek, valószínűleg a „nézőközönségben” is sok a szülő, akik átestek ugyanezen. Ilyenkor viszont érdemes lehet felkapni a gyereket, és elvinni valami csendesebb helyre, például beszállni az autóba. De ugyanúgy ne adjuk be a derekunkat, vigasztaljuk meg, és gondoljuk át, nem volt-e valami olyan kiváltó ok, amit meg tudtunk volna előzni.
*******************************************************************
Forrás:www.gyermekevek.hu
