Segitség, gyerekeim vannak!

Az óvodáskorú gyermekek gondolkodásmódjáról, a mesék rájuk gyakorolt hatásáról és az életkornak megfelelő olvasmányokról beszélt dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus az Erdélyi Figyelő Családi magazinjában. A beszélgetésből az is kiderül, hogyan segítheti a szülő gyermeke érzelmi intelligenciájának fejlődését

.https://www.youtube.com/watch?v=rXxiuOFt2Q8

Az élet természetes velejárói sajnos a mai napig tabunak számíthatnak a családi beszélgetésekkor, ilyen például a szexuális élet, a szülés vagy a halál. Természetesen bizonyos kor előtt nem érdemes hosszas fejtegetésbe kezdeni ezekről az egyszerűnek nem nevezhető témakörökről, de ha a gyerek kérdez, bizonyos szintű információt át kell adni neki, hogy megnyugodjon a lelke.

Az utóbbi évtizedek szemléletváltása azért már érződik a mai gyerkőcökön, sok olyan témában otthonosan mozognak, amilyenben a szüleik annak idején még nem. Ám az elmúlás kérdését továbbra is homály veszi körül - sok édesapa és édesanya nem tud, illetve nem mer beszélni róla. Te mit mondasz, ha a gyermeked neked szegezi a kérdést: te is meg fogsz halni? A hárítás csak alááshatja a bizalmát, ezért ne ezt az utat válaszd. Írásunkból kiderül, mi lehet a helyes taktika.

A halál megjelenése

Bármennyire is szeretnéd, nem tudod felnőttkoráig megóvni csemetédet a halál tényétől. Hiszen, ha csak évente egyszer, november 1-jén kimentek együtt a temetőbe mécsest gyújtani, máris rengeteg kérdés fogalmazódhat meg a kicsiben. Ugyanígy az óvodában, iskolában is beszélgetések tárgya lehet az elmúlás, ahogy az sem kizárt, hogy gyermeked az esti film kapcsán hozza szóba a kevéssé kellemes témát.

Ha tabuként kezeled a halált, azzal csak azt érheted el, hogy a gyerek egyedül töpreng rajta, és mivel nincs meg a kellő háttérismerete, téves következtetéseket vonhat le. Például, ha házikedvencétől kell örökre elbúcsúznia, azt képzeli, azért halt meg a kis jószág, mert ő nem figyelt rá eléggé - ezzel pedig olyan negatív érzések ébredhetnek benne, melyek később komoly blokként működhetnek az életében.

Első lépésben mesélj neki a halálról, akár egy elszáradt virág vagy elhullott rovar kapcsán. A lényeg, hogy figyelj rá, ne viselje meg túlzottan a lelkét a tény. Ha hiszel a túlvilágban, mondhatod neki, hogy a növény vagy bogár oda költözött át, és csak ezen a bolygón fejezte be az életét. A folyamatosság tudata megnyugtathatja a gyereket, így könnyebben elfogadja majd az elmúlást. Ám ha ez a kép nem esik egybe a hiteddel, akkor egyszerűen zárd le azzal a kérdést, hogy halála után minden élőlény eggyé válik a természettel, de ettől még a körülötte lévők emlékezetében és szívében örökre megmarad.

Anyu, te is meghalsz egyszer?

A halál tényének elfogadása pillanatok alatt megtörténhet, főleg, ha nyitott vagy a gyerek kérdéseire. Persze gondolkodnivalója jócskán akad még így is, hiszen egy másik világ elképzelése komoly feladat ebben a korban. Ha már elég érett hozzá, vagy a közvetlen környezetében találkozik az elmúlással, akkor rájön: nemcsak a növények és az állatok mennek el, hanem az emberek is. Innen pedig már csak egy lépés kilogikázni, hogy a szülők sem maradhatnak örökké ezen a bolygón.

Ha kétségbeesetten, netán sírva elhangzik a fenti kérdés, ne ess pánikba. Nyugtasd meg a gyereket, hogy ez az élet része, aki megszületik, annak egyszer meg is kell halnia. Mondd el neki, hogy még biztosan sokáig vele leszel, és csak nagyon sokára, mikor már ő felnőtt lesz, akkor kell itt hagynod őt. Az érzelmi érintettség miatt talán többször is visszatérő kérdés lehet ez a mindennapokban, esetleg csemetéd meg is ígérteti veled, hogy nem halsz el, amíg alszik. Ám hidd el, ha a helyén kezeled a dolgokat, és őszintén válaszolsz minden alkalommal, hamar lecsengenek benne az efféle aggályok, hiszen megbízik benned.

Temető

Ha még nem akarod kivinni a temetőbe, mert ehhez kicsinek gondolod, akkor gyújtsatok otthon mécsest, és mesélj neki azokról, akiket már nem ismerhetett. Ám ha mégis kilátogatnátok a sírokhoz, akkor láthatja, sokan elmennek ilyenkor elhunyt hozzátartozóikhoz, mert tisztelték és szerették őket. Kiskorban a gyertyagyújtás számukra még csak játék, de ha komolyan beszélsz a gyerekkel az elmúlásról, akkor nem fog félni tőle, hanem elfogadja azt - mint az élet természetes velejáróját.

Forrás: Femina.hu

Még nekünk, felnőtteknek sem könnyű elképzelnünk, meddig tart valójában az élet, és mi lesz a halál után. A gyerekek kérdéseivel pedig sokszor nem tudunk mit kezdeni.

Aki keresztény vagy más vallás követője, esetleg ezoterikus gondolkodásmódú, annak van egyfajta elképzelése a halálról. De biztosat senki sem tud. Ha pedig mi magunk is bizonytalanok vagyunk valamiben, hogyan lennénk képesek okosat mondani egy gyereknek? És ha van is a felnőtteknek kialakult képük a halálról, nem tudják azt hitelesen közvetíteni, inkább elodázzák a beszélgetést erről a nekik is megfoghatatlan témáról. Bár az iskolás gyerekek nap mint nap szembesülnek az erőszakos halállal a híradóban, a krimikben, a sorozatokban vagy online, senki sem tanítja meg őket gyászolni. Ha a környezetükből távozik valaki örökre, azzal nem tudnak mit kezdeni.

A hazugság félrevisz

Révész Renáta Liliána pszichológus szerint a legnagyobb probléma, hogy a halál manapság tabunak számít. Pedig meg kellene tanulnunk, hogy az élet velejárója – megszületünk, élünk, meghalunk. Egy kisgyermek számára talán könnyebben felfogható, ha arról beszélünk, hogy mi is része vagyunk a természet körforgásának, így kevésbé lesz rémisztő az elmúlás gondolata. Ám amit mi sem értünk, azt ne próbáljuk elmagyarázni!

Hiába tűnik könnyebbnek azt hazudni, hogy a nagymama elutazott – ez további kérdéseket vethet fel a gyerekek fejében: hova utazott, mikor jön vissza? A kicsik számára ez nem megnyugtató válasz, csak megnehezíti a gyász folyamatát. „Már nincs velünk, meghalt" – elég, ha ennyit mondunk.

Elfogadni az életet és a halált

A szakértő úgy véli, a legfontosabb, hogy lehessen beszélni a halálról a családban. A felnőttkori lelki problémák ugyanis gyakran szintén a haláltól való félelemben gyökereznek. Pedig ha hadakozunk ellene, ha nem tudjuk elfogadni, hogy földi életünk véges, saját sorsunkat nehezítjük meg.

A gyerekekkel is érzékeltetnünk kell, hogy nem vagyunk mindenhatók, a halál elkerülhetetlen, előbb vagy utóbb tőlünk függetlenül bekövetkezik. Míg régen a kicsiket kézen fogták a szüleik, és együtt mentek ki a temetőbe, meglátogatni az elhunyt rokonokat, ma erre már egyre kevesebb példát látni. Egykor a gyerekek játszottak „temetőset", ami szintén a feszültség enyhítését szolgálta, segítette a gyász feldolgozását – ma ez már nem jellemző. Nincs nyoma a virrasztásnak, a temetésre a szülők nem viszik magukkal a legkisebbeket, mondván: nem akarnak fájdalmat okozni. Pedig ezzel nem óvják őket, épp ellenkezőleg, a halál titokzatosságát, félelmetességét növelik.

Tragédia a családban

Sajnos keveseknek adatik meg hosszú, boldog élet végén, unokáik, dédunokáik körében békésen álomba szenderülni. Sokan súlyos betegség után, fiatalon távoznak, mások önkezükkel vetnek véget életüknek. Az öngyilkosságot, gyilkosságot külső segítség nélkül szinte lehetetlen feldolgozni – véli Révész Renáta Liliána. Felnőttként megtudni, hogy gyerekkorunkban közeli hozzátartozónk megölte magát, hatalmas lelki sérüléseket okozhat. Így inkább erről is érdemes őszintén beszélni: az illető nem akart tovább élni (vagy valaki megölte), nem tudjuk, miért.

Amikor az óvodás, kisiskolás gyermek szemtanúja lesz szülője, testvére haldoklásának, bármilyen nehéz is, fel kell készíteni a várható folytatásra. Ilyenkor érdemes arról beszélni, hogy a haldokló teste elfáradt, nem fog sokáig élni, de ha meghal, akkor is velünk lesz. Hogyan? Az emlékeinkben tovább él. Kimegyünk majd a temetőbe, gondozzuk a sírját, otthon elkészítjük a kedvenc ételét, és közben rá gondolunk. Az emlékek megélése segíti a gyász folyamatát. Nem kell letagadnunk szomorúságunkat a gyerekek előtt, ha megosztjuk velük a fájdalmunkat, nem érzik, hogy kirekesztjük őket valamiből, és nekik is könnyebb lesz elfogadniuk az életet és vele együtt a halált.